El tudod képzelni, hogy a főút menti zöldséges elzáratlanul, elkerítetlenül és őrizetlenül hagyja a portékáját éjjelente? Hogy a táskádat – benne a pénztárcáddal, a telefonoddal és a fényképeződdel – hosszú órákra nyugodtan a hátad mögött felejtheted, mert nincs veszélyben?
Gyorsétterem vécéjének tükrében önfotózó tinik, agyoneffektezett csücsörítős portrék, művészinek szánt kompozíciókba rendezett nagy büdös semmi. Azt hittem, az Instagram csupán ennyi. Mígnem hirtelen ötlettől vezérelve regisztráltam, és néhány óra múlva megláttam az esztétikumot egy villanypóznában. Függő lettem, ez van.
Délelőtt, mikor Lili erőteljesen követelte a mai betevő répáját, eszembe jutott, hogy össze kellene szedni milyen nassokat, tízóraikat szoktam a gyerekeknek adni.
Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.
A legjobb darabokat a Calzedoniában, a legolcsóbbakat az Asia Centerben és a Tescóban találtuk.
